Tavaszi szeminárium – 3.mesterfokozat

 

A 2017.05.20-ai szeminárium volt az első Emin Boztepe szeminárium, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy én szervezhettem a szemináriumot és 5 év gyakorlás után számot adhattam arról, hogy mennyire sikerült elsajátítanom a 3.mesterfokozat tananyagát, vagyis a Biu Tze formát minden tudásanyagával együtt és persze az addig tanultakat, valamint szabadharc és tapadós kezekben szerzett tapasztalatomat mutathattam meg.
Az első mesterfokozatomat 2010-ben kaptam meg Debrecenben, Máday Norberttől, 7 év Wing Chun gyakorlás után, a másodikat pedig Kecskeméten kaptam meg Leung Ting és Máday Norbert jelenlétében, a harmadikat pedig nem más adta át nekem, mint Dai-sifu Emin Boztepétől! Ennek így utólag nagyon örülök, hogy több ilyen világklasszis Wing Chun mestertől tanulhatok/tanulhattam és a mestervizsgáimat is ezektől az emberektől kaphattam meg, igyekszem is méltó lenni ahhoz, hogy ezt a tudást és a Wing Chun szellemiségét méltóan vigyem tovább és adjam át a következő generációnak!

-A 2017. tavaszi szeminárium a Csili Művelődési Központban lett megrendezve, ezúttal nem a megszokott belvárosi helyszín volt az esemény helyszíne, hanem Pesterzsébet városközpontja, ahol a Csili is megtalálható.
Emin sifu a szeminárium első felében az interneten is megtalálható -Street defence- régi dvd-jének a mozgásanyagát és előadását adta át nekünk, ahol egy intenzív elméleti oktatás után szituációs gyakorlatok formájában sajátíthattunk el néhány nagyon praktikus önvédelmi szituációt, valamint a jogos önvédelem jogi hátterébe is belementünk, amennyire ez lehetséges a nemzetközi jog és az egyes országokban lévő eltérések tudatában.
A szeminárium második felében földharc gyakorlatokat gyakoroltunk pontkesztyűvel, kesztyűvel, küzdelmi szituációkat néztünk és különböző rúgásvédéseket. Tettem fel annyi kérdést, amennyit csak lehetséges volt és Emin sifu nagyon kedves volt, mindegyikre készségesen válaszolt.
A szeminárium utolsó részében lehetőség volt a tanulóknak vizsgázni és számot adni a a következő szinthez szükséges tudásukról, valamint én is bemutathattam a biu-tze formát és a szekciókat, valamint szabad chi-sau tudásomat a vizsgámon!

Ősszel folytatjuk a következő szemináriummal! 😉
Amennyiben szeretnél részt venni a következő szemináriumon (akár külsősként), részletesen tájékozódhatsz a +36304371480-as telefonszámon, vagy az info@wtwarrior.hu email címen!

No Comments Yet.

Leave a comment