Tag Archive for: szeminárium budapesten

Sifu Emin 2020-ban és 2021-ben nem hagyta el Törökországot és csak Törökországon belül oktatott és tartott szemináriumokat, illetve képezte azokat, akik meglátogatták őt! Mi, a magyar csapat színe-java is így tettünk és 2021. szeptemberében meglátogattuk őt és tartott nekünk egy mini edzőtábort, ahol volt lehetőségünk sokat tanulni tőle és megismerni őt még közelebbről! Ennek az utazásnak az eredményeként kaptam meg a 4.mesterfokozatot és kapott két tanítványom 1.mesterfokozatú oklevelet!
Idén is meg volt rá a lehetőségünk, hogy megismételjük ezt az utazást, viszont idén úgy döntöttünk, hogy inkább meghívjuk magunkhoz Emin Sifut Budapestre, hogy itt képezze a magyar és Közép-európai tanítványokat, valamint legyen lehetőségünk közös programokat csinálni és kapcsolatot ápolni Sifu Emin Boztepe-vel, a Wing Tsun Kuen egyik világklasszis mesterével!

A kommunikáció végeredménye az lett, hogy Sifu Emin elfogadta a meghívást és augusztus végén elkezdtem gőzerővel képezni a tanítványokat a szemináriumra és a vizsgákra! 5 hét intenzív felkészülés után két tanítványom, Sihing Kamarás Endre és Sihing Bene László sikeres 2.mesterfokozatú vizsgát tett! Ennek eredményeként ők lettek utánam az egyesület legmagasabb szintű kungfu gyakorlói! Külön sikerként könyvelem el, hogy Si-mei B. Viktória sikeres 1.mesterfokozatú vizsgát tett, így ő lett az első női tanítványom, akinek ez a vizsgája sikerült! Viki 7 éves kora óta a tanítványom, szinte az elsők között volt, aki tanulni kezdett tőlem, amikor elkezdtem a csoportos oktatást 2011. szeptemberében! Ő és az anyukája 2012. tavaszán, a következő évben iratkoztak be hozzám! A fent említett személyeken kívül, Dr. S. Csaba tanítványom-magántanítványom is sikeres 1.mesterfokozatú vizsgát tett, aminek külön örülök, mivel Csaba régi motorosnak számít a harcművész gyakorló tanítványaim között és régóta Wing Tsunozik, több szervezetben is gyakorolt már és azelőtt is instruktornak számított, mielőtt elkezdett tőlem tanulni!

A magyarországi EBMAS és a kungfu iskoláim külön sikere, hogy ezúttal az általam szervezett szeminárium egy Közép-európai központi szemináriummá fejlődött! Ugyanis jöttek tanítványok és mesterek Temesvárrról, Romániából, Pozsonyból, Szlovákiából és remek eseménnyé alakult ez a két napos szeminárium! Rengeteg munka volt benne, viszont ez a munka a tanítványaim sikeres diplomáiban és fejlődésében gyümölcsözött!